Ugrás a fő tartalomra

7400 Kaposvár, Fő utca 65.


+36 (70) 400 2554

Széchenyi 2020

Pályaorientációs program


Pályaorientációs program

Pályaorientáció -felső tagozat.JPG

Pályaorientációs program

A Kaposvári Szakképzési Centrum a 2023/2024-es tanévtől kezdődően ingyenes, interaktív pályaorientációs foglalkozást indított óvodák, illetve alsó és felső tagozatos tanulók számára. A foglalkozások igazodnak a gyerekek életkorához, akik az élménypedagógia eszköztárán keresztül ismerkedhetnek meg a szakképzés jelenkori lehetőségeivel, a különböző szakmákkal.

A pályaorientációs programban a Digitális Közösségi Alkotóműhely (DKA) a legmodernebb technológiákkal működik közre. A DKA-t bemutató kisfilmet itt nézhetik meg!

 

Óvodás korosztály – Szakmaforgó

Szakmaforgó_2.JPG

A nagycsoportos óvodás csoportok számára kidolgozott foglalkozás célja, hogy játékos formában megismertesse a gyermekekkel a fontosabb szakmákat, valamint az egyes foglalkozásokhoz kötődő fogalmakat és így fejlessze kompetenciájukat és szókincsüket.

A foglalkozás előzetes időpontegyeztetést követően vehető igénybe. Az intézmény által választott időpontban pályaorientációért felelős kollégáink kitelepülnek az érintett óvodába.

További információért és képekért kattintson ide! 

Az óvodások számára meghirdetett rajzpályázatunkról itt tájékozódhat!

 

Általános iskolai alsó tagozat – SzakmaVár

Szakma-vár_9.JPG

A szabadulószoba-jellegű foglalkozás célja, hogy játékos formában megismertesse az általános iskolai alsó tagozatos tanulókkal a fontosabb szakmákat, valamint bővítse az egyes szakmákat illető tudásukat, és így felkeltse érdeklődésüket a szakmatanulással szemben. Az intézmény által választott időpontban pályaorientációért felelős kollégáink kitelepülnek az érintett iskolába. A programra 3. és 4. osztályok jelentkezését várjuk!

További információért és képekért kattintson ide! 

Az általános iskolák alsó tagozatos diákjai számára meghirdetett versmondó pályázatról itt tájékozódhatnak.

Pályaorientációs nap a Taszári Fésűs Éva Általános Iskolában

 

Általános iskolai felső tagozat – Irány a középsuli!

Pályaori_8JPG.JPG

A 7. és 8. osztályos diákok, a foglalkozások során játékos formában ismerkedhetnek meg a szakképzés jelenkori struktúrájával és a Kaposvári Szakképzési Centrum iskoláival és az általuk oktatott szakmákkal. 

A felső tagozatos osztályokat a Digitális Közösségi Alkotóműhelybe (DKA-műhely, Kaposvár Virág u. 32) várjuk, ahol korszerű eszközökkel, többek között 3D nyomtatóval és lézervágóval találkozhatnak a gyerekek. A foglalkozás csoportbontásban történik: míg az egyik csoport a DKA-műhelyben tevékenykedik, addig a másik csoport játékos feladatok megoldásán keresztül önismereti és pályaismereti tudását bővíti. A gyerekek a foglalkozások alatt megismerkednek a szakképzési lehetőségekkel, emellett saját készítésű apró ajándékokkal mehetnek haza. 

További információért és képekért kattintson ide!

Az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára meghirdetett ismeretterjesztő képkereső játékról itt tájékozódhat!

A programok előzetes időpont egyeztetést és regisztrációt követően vehetőek  igénybe. 

Időpontfoglalás és regisztráció

Kérdés, illetve időpontegyeztetés céljából Weimann Richárd DKA-műhelymestert szíveskedjenek keresni (tel: +36/30 610-9261; e-mail: dka@kszc.hu)!

 

 



KIMIKK
Digitális Közösségi AlkotóműhelyFestoKaposvári VizsgaközpontMagyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal: NSZFHSomogyi Kereskedelmi és IparkamaraVIDEOTON Elektro-PLAST Kft
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Kaposvári Szakképzési Centrum

      7400 Kaposvár, Fő utca 65.

    • Telefon: +36 (70) 400 2554

      E-mail: info@kszc.hu

      OM azonosító: 203027

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001287/2015


    2025Kaposvári Szakképzési Centrum