Hírek
Varga Katalin
Tizenhét csapat versenyzett a II. ODM Országos Verseny döntőjében Kadarkúton
Tizenhét csapat mérte össze tudását Kadarkúton, a II. ODM Országos Verseny döntőjében, március 25-én.
A Kaposvári SZC Jálics Ernő Szakképző Iskola immár második alkalommal hirdette meg a versenyt a rugalmas tanulási utakban részt vevő – orientációs, dobbantó és műhelyiskolai – évfolyamok tanulói számára.
Az ország különböző részeiből összesen 37 háromfős csapat pályázott, közülük a legjobb 17 nyerte el a lehetőséget, hogy a döntőben is megmérettesse magát.
A verseny középpontjában az újrahasznosítás állt. A diákok projektmunkák segítségével mutathatták be ötleteiket és kreativitásukat ezen a területen. A döntőt megelőzően újrahasznosított anyagokból készítettek ruhakölteményeket, amelyeket a versenyen divatbemutató keretében mutattak be. Emellett a háromfős csapatoknak feladata volt egy ötperces bemutatkozó videó készítése is, amelyekre a közösségi médiában szavazhattak a szurkolók.
A jelenléti döntő remek hangulatban zajlott. A diákok itt is a hulladékkezeléssel, az újrahasznosítással és a környezetvédelemmel kapcsolatos feladatokat oldottak meg.
Eközben az oktatók tudásmegosztó műhelyeken beszélhették meg egymással tapasztalataikat, valamint jó gyakorlatokat ismerhettek meg az AL Agenda projekt keretében.
A II. ODM Országos Verseny eredményei:
🥇 1. helyezett: Szelektív Hármas csapata (Siófoki SZC Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskola)
🥈 2. helyezett: Zöldikék csapata (Gyulai SZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)
🥉 3. helyezett: Raschel Revolution csapata (Nyíregyházi SZC Bencs László Szakképző Iskola)
A II. ODM Országos Verseny különdíjai:
🏅 Labirintus játék: Hulladékvadászok csapata (Kecskeméti SZC Fazekas István Szakképző Iskola)
🏅 Legjobb videó: Szemét-stílus csapat (Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola)
🏅 A legtöbb alapanyagból készült ruha különdíja: Zöld Kommandó csapat (Kaposvári SZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola)
🏅 A divatbemutató legtöbb közönségszavazatát kapta: Raschel Revolution csapata (Nyíregyházi SZC Bencs László Szakképző Iskola)
🏅 „Legtündéribb tündér” alkotás: Szentesi Zsoldosok csapata (Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum)
További különdíjban részesült a Petlovagok csapata (Kaposvári SZC Jálics Ernő Szakképző Iskola), valamint a Szövet és Lélek, illetve az ÖkoPanna & ReOlívia csapatok (Veszprémi SZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium).
👏 Gratulálunk minden résztvevőnek!
GALÉRIA
Tizenhét csapat versenyzett a II. ODM Országos Verseny döntőjében Kadarkúton
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

A Kaposvári SZC vezetői is részt vettek a tanévnyitó konferencián
Bázisintézményi címet kapott az Eötvös

Új szakma, új lehetőség – megjelent a KSZC felnőttképzési kínálata
Munka mellett is tanulna? Pályát váltana? Új szakmát szerezne? A Kaposvári Szakképzési Centrum új felnőttképzési kiadványában egy helyen megtalálja a legjobb lehetőségeket.
KSZC

Kalandokkal teli hét a Bükkben
Immár hatodik alkalommal csatlakozott a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Programhoz.
Varga Katalin


