Ugrás a fő tartalomra

7400 Kaposvár, Fő utca 65.


+36 (70) 400 2554

Széchenyi 2020

Hírek


2025. jún. 10.
Varga Katalin

    A legjobb diákokat és oktatókat díjazták

    Idén is átadták az „Év tanára” és „Év diákja” díjakat a Kaposvári Szakképzési Centrum azon diákjainak és felkészítő oktatóinak, akik az országos versenyeken kimagasló eredményeket értek el.

    A legjobb diákokat és oktatókat díjazták

    A díjátadóra június 11-én a Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium középrigóci telephelyén került sor, mivel ez az intézmény érte el a 2024/2025-ös tanévben a legjobb versenyeredményeket.

    Év Tanára, év diákja.JPG

    Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója ünnepi beszédében kiemelte, hogy a szakképzés minden sikere mögött olyan emberek állnak, akik a tanulást és az oktatást nem célnak, hanem lehetőségnek tekintik, melyhez bátorság, elkötelezettség és fejlődés iránti vágy társul. Majd Albert Einstein szavait idézte: „A képzelet fontosabb, mint a tudás. A tudás korlátozott, a képzelet viszont felöleli az egész világot.”

    Év Tanára, év diákja_16.JPG

    A díjakat Weimann Gáborné és Kiss Géza kancellár adták át. Az „Év partnere” díjat idén a Büttner Kft-nek ítélte oda a Centrum, amely a Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnáziummal, valamint a Nagyatádi Szakképző Iskolával áll kapcsolatban. A vállalkozás a gépészet ágazatban több szakmában valósít meg magas színvonalú szakmai képzést, az elmúlt tanév során 37 tanulóval létesített szakképzési munkaszerződést, emellett az ágazati alapoktatásban is tevékenyen részt vett. A cég jól felszerelt tanműhellyel rendelkezik, továbbá magasan kvalifikált szakemberei révén biztosítja a szakirányú szakmai oktatás személyi feltételeit is. Minden, az iskolák által rendezett pályaválasztási rendezvényen jelen van, és támogatja az intézmények egyéb rendezvényeit is. A szakmaválasztás előtt álló osztályokat is rendszeresen fogadja, segítve ezzel a tanulók helyes pályaválasztását, valamint családi napot is szervez, amellyel az általános iskolások és szüleik számára nyújt bepillantást a gépészeti szakmák világába.

    Év diákja-díjat vehetett át:

    Rédly Cintia Petra – a Hair Master 2025- Országos Fodrászversenyen elért 4. helyezéséért. 

    (Lamping József Technikum és Szakképző Iskola)

     

    Bosnyák Csenge, Horváth Lionel – az Országos ODM Projektversenyen elért 2. helyezésért. 

    (Jálics Ernő Szakképző Iskola és Szakiskola)

    Maltesics Bálint – a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, Gépi és CNC forgácsoló szakmában elért országos 3. helyezéséért, 

    Jauck Dávid, Wunsch Zsombor, Róth Benjámin – HS Airsoft Országos Bajnokságon elért 1. helyezésért, 

    Joós Máté, Róth Benjámin – a Nemzetközi Kadét Kupán elért 1. helyezésért, 

    Róth Benjámin – a HS Airsoft Országos Bajnokságon elért 1. helyezéséért,

    Páhoki Sarolta Zsófia, Bánáti Vivien, Cziráki Róbert – a Szemere Miklós Kombinált Lövészkupán elért országos 1. helyezésért, 

    Varga Bálint, Szabó Attila, Ferenczi Zsombor – a Szeretem a szakmám! pályázaton elért 1. helyezéséért.

    (Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium)

     

    Év Tanára, év diákja_6.JPG

    Németh Vanda Lilla, Szabó Janka Zsófia – a XII. Illéssy Gasztro Kupán, Eladó tanuló kategóriában elért Arany minősítésért, 

    Vörös Maja – a XII. Illéssy Gasztro Kupán, Cukrász tanuló kategóriában elért Arany minősítéséért, 

    Szabó Luca – a XII. Illéssy Gasztro Kupán, Cukrász tanuló kategóriában elért Arany minősítéséért, 

    Kovács Barbara Bianka – a Farsang Kupán, Cukrász tanuló kategóriában elért Arany minősítéséért, 

    Várkonyi Míra – a Farsang Kupán, Cukrász tanuló kategóriában elért Arany minősítéséért, 

    Bauer Boglárka – a Pelikán Kupán, Pincér tanuló kategóriában elért Arany minősítéséért, 

    Androsovics Petra Laura – a Pelikán Kupán, Pincér tanuló kategóriában elért Arany minősítéséért.

    (Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola)

     

    Hajik Bálint – a Moneysim Versenyen elért országos 2. helyezéséért.

    Osbáth Ádám – az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen angol nyelv tantárgyból való döntőbe jutásáért,

    Nagy Balázs – az ECL Országos Nyelvi Versenyen elért 2. helyezéséért,

    Pete Fanni - Diákolimpián, Fekvenyomás sportágban elért országos 1. helyezéséért,

    Csontos Ralf – a Diákolimpián, Atlétika IV korcsoport súlylökés sportágban elért országos 1. helyezéséért. 

    (Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum)

     

    Babics Rebeka – a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, Divatszabó szakmában elért országos 4. helyezéséért.

    (Rudnay Gyula Szakképző Iskola és Kollégium)

     

    Pittner Richárd József – az Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Versenyen elért országos 5. helyezéséért.

    (Barcsi Szakképző Iskola tanulója)

     

    Rengel Tamás - a IX. Csorba Győző versmondó versenyen elért országos 3. helyezéséért és számos vármegyei és országos versenyen való sikeres szerepléséért, 

    Bartha Boglárka – a Kötélugró Európa Bajnokságon, páros versenyszámban elért 2. helyezéséért, 

    Takács Rebeka – a III. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny, Alapápolás- gondozás, betegmegfigyelés felnőtt korban versenyszámban elért országos 3. helyezéséért.

    (Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium)

    Év Tanára, év diákja_7.JPG

    Szűcs Dominik – az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, Erdésztechnikus szakmában elért országos 1. helyezéséért,

    Udvardi Szabolcs – az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, Erdésztechnikus szakmában elért országos 2. helyezéséért,

    Varga Zoltán Alex – az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, Erdésztechnikus szakmában elért országos 3. helyezéséért,

    Nemes Marcell – az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, Erdésztechnikus szakmában elért országos 9. helyezéséért,

    Trauzál Dominik – a Diákolimpián, Fekvenyomás sportágban elért országos 1. helyezéséért, 

    Bozsó Szonja – a Diákolimpián, Országúti kerékpár és Duatlon sportágban elért országos 1. helyezéséért.

    (Dráva Völgye Technikum és Gimnázium)

     

    Györkös Marcell Benjámin – a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, Gépi és CNC forgácsoló szakmában elért országos 6. helyezéséért.

    (Nagyatádi Szakképző Iskola)

     

    Év tanára-díjban részesült:

    Bogdán Krisztina – a Hair Master 2025- Országos Fodrászversenyre történő sikeres felkészítői munkájáért.

    (Lamping József Technikum és Szakképző Iskola)

    Év Tanára, év diákja_8.JPG

    Szita Richárd – az Országos ODM Projektversenyre történő sikeres felkészítői munkájáért.

    (Jálics Ernő Szakképző Iskola és Szakiskola)

     

    Krénusz Ernő – a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, Gépi és CNC forgácsoló szakmára történő sikeres felkészítői munkájáért,

    Nyári Milán – a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, Gépi és CNC forgácsoló szakmára történő sikeres felkészítői munkájáért,

    Kulcsár József – a HS Airsoft Országos Bajnokságra, Szemere Miklós Kombinált Lövészkupára és a Nemzetközi Kadét Kupára történő sikeres felkészítői munkájáért,

    Szabó Sándor – a Szeretem a szakmám! pályázatra történő sikeres felkészítői munkájáért.

    (Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium)

    Év Tanára, év diákja_10.JPG

    További képekért kattintson ide!

    Kocsis László Zsoltné – a XII. Illéssy Gasztro Kupa, Eladó tanuló kategóriára történő sikeres felkészítői munkájáért, 

    Mihajlovits Róbert János – a XII. Illéssy Gasztro Kupa, Cukrász tanuló kategóriára és a Farsang Kupa, Cukrász tanuló kategóriára történő sikeres felkészítői munkájáért,

    Horváth Csaba –a Pelikán Kupa, Pincér kategóriára történő sikeres felkészítői munkájáért, 

    (Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola)

     

    Pintér Zoltán – a Moneysim versenyre történő sikeres felkészítői munkájáért,

    Balázs Zsófia – az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre és az ECL Országos Nyelvi Versenyre történő sikeres felkészítői munkájáért,

    Dovigyel Csaba – a Diákolimpiára történő sikeres felkészítői munkájáért.

    (Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum)

     

    Vankóné Kara Gabriella – a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, Divatszabó szakmára történő sikeres felkészítői munkájáért,

    Némethné Hammer Ildikó – a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, Divatszabó szakmára történő sikeres felkészítői munkájáért.

    (Rudnay Gyula Szakképző Iskola és Kollégium)

     

    Csonka Zoltán Róbert – az Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Versenyre történő sikeres felkészítői munkájáért.

    (Barcsi Szakképző Iskola)

     

    Hornyák Katalin – a IX. Csorba Győző versmondó versenyre történő sikeres felkészítői munkájáért,

    Jüngling-Czotter Éva – a Diákolimpiára történő sikeres felkészítői munkájáért,

    Horváth Veronika – III. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny, Alapápolás- gondozás, betegmegfigyelés felnőtt korban versenyszámra történő sikeres felkészítői munkájáért.

    (Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium)

     

    Malgay Viktor Antal – az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny, Erdésztechnikus szakmára történő sikeres felkészítői munkájáért,

    Bukovics Zoltán – a Diákolimpiára történő sikeres felkészítői munkájáért,

    Paluska Csaba Gyuláné – a Diákolimpiára történő sikeres felkészítői munkájáért.

    (Dráva Völgye Technikum és Gimnázium)

     

    Klisz Tibor – a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, Gépi és CNC forgácsoló szakmára történő sikeres felkészítői munkájáért.

    (Nagyatádi Szakképző Iskola)

     

    Év Innovatívan motiváló oktatója-díjat vehetett át:

    Bene Péter (Jálics Ernő Szakképző Iskola és Szakiskola)

    Pálinkás Margit (Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola)

    Teveliné Matejdesz Anikó (Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum)

     

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    A jövőben felértékelődnek az erdők őrei

    A jövőben felértékelődnek az erdők őrei

    A klímaváltozással felértékelődik az erdőgazdaság, a természetvédelem szerepe. Az erdésztechnikusok, a „tő melletti” emberek nélkülözhetetlenek az erdők nevelésében, azok egészségének megőrzésében – véli Galamb Gábor, a Kaszó Zrt. vezérigazgatója.

    2025. jún. 13.
    Varga Katalin
    A vegyes csapatok diadalmaskodtak a lövészversenyen

    A vegyes csapatok diadalmaskodtak a lövészversenyen

    Hetven kadét mérte össze lövésztudását a bábonymegyeri lőtéren a Honvédelmi Sportszövetség szabadidős honvédelmi nevelést támogató pályázatának keretében.

    2025. jún. 9.
    KSZC
    KSZC-s kerékpártúra a Dráva-mentén

    KSZC-s kerékpártúra a Dráva-mentén

    2025-ben a Kaposvári Szakképzési Centrum színes programsorozattal ünnepli fennállásának 10. évfordulóját.

    2025. jún. 5.
    KSZC


    KIMIKK
    Digitális Közösségi AlkotóműhelyFestoKaposvári VizsgaközpontMagyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal: NSZFHSomogyi Kereskedelmi és IparkamaraVIDEOTON Elektro-PLAST Kft
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Kaposvári Szakképzési Centrum

        7400 Kaposvár, Fő utca 65.

      • Telefon: +36 (70) 400 2554

        E-mail: info@kszc.hu

        OM azonosító: 203027

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001287/2015


      2025Kaposvári Szakképzési Centrum