Hírek
Kovács Máté
Neves chipfejlesztő mérnök járt az Adyban
Május elején a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnáziumban tartott előadást Kálmán Sándor chipfejlesztő mérnök, aki „Pécsről érkezett a Szilícium-völgyön át”.

Az előadásról Kovács Máté, 11. évfolyamos informatikai rendszer és alkalmazásüzemeltető technikus tanuló írt élvezetes beszámolót.
A hangzatos mondat egyből megalapozta az előadás témáját, ugyanis nem másról, mint a mesterséges intelligenciáról tartott előadást az érdeklődő diákoknak. A neves mérnök nevéhez nem kevesebb, mint 22 szabadalom fűződik, amik nagyban hozzájárultak a számítástechnika és chiptechnológia gyors fejlődéséhez. Talán a legjelentősebb eredménye a XILINX processzor fejlesztése volt, amit például már 2003 óta használ a NASA a Mars program keretében. Egy 2014-ben elfogadott szabadalma elvét ma már a mesterséges intelligencia fejlesztésénél is felhasználják.
Az előadást egy körülbelül 80 éves visszatekintéssel kezdte, nagyvonalakban elmesélte a számítógépek fejlődésének főbb mérföldköveit. Ezen fejlődéseknek természetesen ő is része volt, mivel 1979 óta él és dolgozik a Szilícium-völgyben. Első diplomáját 1971-ben a Miskolci egyetemen szerezte, ekkor gépészmérnökként végzett. Fejlesztőmérnöki diplomáját már a Berkeley Egyetemen végezte el. A számítástechnika történelmi betekintés után jött a még érdekesebb és napjainkban is meghatározó téma; a mesterséges intelligencia. Az első pillanattól fogva kiderült, hogy Kálmán Sándor egy tapasztalt, nagy tudású szakember. Élvezet volt hallgatni az előadását, mivel hozzáadott még egy pluszt a témához, az a plusz pedig a hitelesség volt. Az MI színfalai mögött történő, gépi tanulást mutatta be mélyrehatóan. Ízelítőt adott abból, hogy a mesterséges intelligencia hogyan képes új dolgokat megtanulni, a szakemberek milyen módszerekkel képesek megtanítani bizonyos új dolgokra. Miképpen érti meg azt, amit mondunk neki és erre miként alkot, talál releváns választ. Hogyan képes felismerni a felhasználó által megadott kiscicás képen a macska fajtáját, meg azt, hogy egyáltalán macska látható-e a képen. Ezeket az algoritmusokat a matematikai leírás és működés mellett, érthető gyakorlati példákkal is bemutatta. A résztvevők megtudhatták azt is, mi történik, ha egy képre bizonyos filtert állítunk be, mit módosít az adatokon, hogy mondjuk egy sárgás hatású képet kapjunk. Sajnos az előadás csak 2 óra hosszú volt, viszont így is rengeteg hasznos információt adott át a mérnök úr az arra nyitott diákoknak.
A bevezetésben említett XILINX processzor igazából kissé helytelen megfogalmazás. A XILINX egy 1984-ben, Amerikában, azon belül a Szilícium-völgyben alapított chipgyártással foglalkozó cég volt. Ebben a vállalatban dolgozott Kálmán Sándor is, aki szinte a chipfejlesztés összes fázisában részt vett. Tehát a XILINX forradalmi chipje attól olyan forradalmi, hogy legyártás után is képesek vagyunk programozni (FPGA). Ez annyit tesz, hogy nem fixen előre meghatározott működésű, ezáltal gyors fejlesztést és testreszabhatóságot eredményez. Ebben rejlik a technológia nagyszerűsége és ezzel reformálta meg a hardverfejlesztést. Fejlődést jelentett az ipari automatizálás, a telekommunikáció, az űrtechnológia, a gépi tanulás (MI) és autóipar területén is egyaránt. Napjainkra az AMD már felvásárolta, azonban technológia tovább él.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Kvíz a szakképzésről
Milyen szakmában találta meg önmagát Mekk Elek? Mennyi ösztöndíj és munkabér jár a szakképzésben tanulóknak? Ki lehet duális partner?
Varga Katalin

Bátran megszólalnak az Eötvös diákjai
Első helyezést értek el a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum diákjai a „Szólalj meg bátran!” című szituációs nyelvi versenyen.
KSZC
A Gépészből a műszaki menedzser szakig
A gépészmérnöki szak első félévében komoly előnyt jelentett az Eötvösben megszerzett szakmai tudás Bán Balázs számára, aki a sikeres alapképzés után most kezdte meg a mesterképzést a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen.
Varga Katalin