Hírek
KSZC
Okleveles óvodai nevelő képzés indul Nagyatádon
Együttműködési megállapodást született a Kaposvári Szakképzési Centrum (KSZC), a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campus és a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium között, október 24-én, így utóbbiban, a 2025/2026-os tan
Az Adyban nagy hagyománya van a pedagógusképzésnek, a most induló okleveles óvodai nevelő szakma pedig hozzájárul ahhoz, hogy a térségben ez az intézmény példaként szolgáljon – erről Cseh Tamás Attila az intézmény igazgatója beszélt köszöntőjében.
Weimann Gáborné a KSZC főigazgatója külön köszöntötte az óvodák képviselőjét, akiknek rendkívül fontos szerep jut a programban, hiszen duális képzőhelyként a technikumi és az egyetemi évek alatt is részt vehetnek a diákok oktatásában. A főigazgató kiemelte, hogy az okleveles technikus képzés a jó eredményeket felmutató és komoly szándékkal rendelkező tanulók számára nyújt kiváló lehetőséget. A középiskolai évek alatt elsajátított többlet ismeretanyag könnyebbé, sőt rövidebbé teheti számukra az egyetemi éveket. A Nagyatádi Ady Endre Technikumban egy teljes osztály indulhat el az oktatás ágazatban, amely két év után, az ágazati alapvizsgát követően válik majd szét okleveles óvodai nevelőre és oktatási szakasszisztensre.
A MATE Kaposvári Campus számára kiemelten fontos, hogy együttműködjön a helyi, térségi és vármegyei intézményekkel, a tankerületekkel és a szakképzési centrumokkal. A Kaposvári Szakképzési Centrummal kiemelten jó a kapcsolat, a műszaki képzések tekintetében már komoly sikereket értünk el. Most pedig tovább szeretnénk mélyíteni és szélesíteni az együttműködést, méghozzá a pedagógusképzési területen – hangsúlyozta Vörös Péter, a MATE Kaposvári Campus főigazgatója. „A Kaposvári Campuson komoly hagyományai vannak a pedagógusképzésnek, amely mindig gyakorlatorientáltságáról volt híres. Az elmúlt években komoly eredményeket értünk el, hiszen míg 2022-ben mindössze 200 fő nyert felvétel, addig idén közel 600 pedagógusjelölt kezdhette meg tanulmányit Kaposváron. Az óvodapedagógus képzés is egyre népszerűbb idén mintegy 150-en kezdhették meg tanulmányukat ezen a szakon. Ilyen felvételi adatokra az elmúlt 10 évben nem volt példa.”
Ráadásul a nagy többség első helyen jelölte meg a Kaposvári Campust, amely egyedülálló infrastruktúrával és gyakorlati képzőhelyekkel várja a leendő óvodapedagógus hallgatókat is. Nagy büszkeség számunkra, hogy a MATE Gyakorló Óvodája a környezeti nevelés egyik mintaintézményévé vált. Óvodai konyhakertjével az elmúlt években számos díjat nyert el, itt évente mintegy 130 hallgató tölti gyakorlatát.
A Kaposvári Campus elkötelezett abban, hogy a térség tudásközpontjaként oroszlánrészt vállaljon a nagy szaktudással rendelkező szakemberképzésben. Ebbe pedig beletartozik a jövő pedagógusainak képzése is. Bízunk benne, hogy a mostani együttműködési megállapodásnak köszönhetően tovább növelhető a pedagóguspálya és Kaposvári Campus pedagógusképzéseinek népszerűsége is. Külön öröm számunkra, hogy a vármegyeszékhely határait átlépve ezúttal egy nagyatádi intézménnyel tudunk szorosan együttműködni, kiváló pedagógusokra ugyanis nemcsak Kaposvárnak, hanem a megyének, a térségnek és az egész országnak szüksége van.
A MATE Kaposvári Campus, a Kaposvári Szakképzési Centrum és a Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium 2025. június végéig dolgozza ki az együttműködés részleteit, így a 2025/2026-os tanévben elindulhat az újabb okleveles technikus képzés a KSZC-ben.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Minden diák számít! Az Eötvös karrierutat és egyéni segítséget kínál a fiataloknak
A tartalmas diákélet, a tehetségek kibontakoztatása és a felzárkóztatás egyaránt fontos szerepet kap a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium mindennapjaiban.
Varga Katalin

„Tanárnő, ezt meg tudnám szokni” – Irodalom és szabadság a Dráva Völgyében
A Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium adott otthont az első alkalommal megrendezett Aposztróf–Esterházy Irodalmi Verseny döntőjének.
KSZC

Nemzetközi tapasztalatok a szakképzés fejlesztéséért – Erasmus+ szakmai látogatás Madeirán
A Kaposvári Szakképzési Centrum vezetői október 7–12. között az Erasmus+ program keretében szakmai tanulmányúton vettek részt a portugáliai Madeirán.
KSZC


