Ugrás a fő tartalomra

7400 Kaposvár, Fő utca 65.


+36 (70) 400 2554

Széchenyi 2020

Hírek


2023. nov. 21.
Varga Katalin

    November 30-ig lehet jelentkezni a középfokú felvételi írásbeli vizsgáira

    A Kaposvári Szakképzési Centrum iskolái közül a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum, az Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium és a Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium bizonyos képzéseire jelentkezőknek kell részt venni a magyar nyelv és m

    November 30-ig lehet jelentkezni a középfokú felvételi írásbeli vizsgáira

    A Noszlopy minden képzésére csak a központi felvételi után lehet bekerülni. Az Eötvös a közszolgálati technikus és a honvéd kadét képzésekre jelentkezőknek írta elő az írásbelit, az Ady pedig a 6 osztályos gimnáziumba jelentkezőknek.

    Mindazok, akik a fenti képzések egyikére szeretnének bekerülni  november 30-ig jelentkezhetnek a vizsgára. Idén országos szinten 535 középiskola írta elő az írásbelit a hozzá jelentkező tanulóknak. Az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők e középiskolák adatai, valamint az elektronikus keresőfelület, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és a meghirdetett tanulmányi területek találhatók.

    A középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen osztályokat indítanak a 2024/2025-ös tanévben, és megjelölték azt is, hogy – az adott jogszabályi keretek között – milyen felvételi eljárással veszik fel a jelentkezőket. Ha egy tanuló februárban olyan iskolába adja be a felvételi jelentkezését amely előírta a központi felvételit, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon. A jelentkezést ahhoz a vizsgaszervező középiskolához kell beadni, amelyben a felvételiző a vizsgáit meg kívánja írni.

    A központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ elérhető az oktatas.hu oldalon.

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Megújult arculattal, változatlan elköteleződéssel

    Megújult arculattal, változatlan elköteleződéssel

    A Kaposvári Szakképzési Centrum fennállásának 10. évfordulójához érkezve izgalmas mérföldkőhöz jutottunk: 2025 májusától megújult arculattal folytatjuk munkánkat.

    2025. máj. 4.
    KSZC
    Megkezdődtek az érettségi vizsgák

    Megkezdődtek az érettségi vizsgák

    Május 5-én a Kaposvári Szakképzési Centrum intézményeiben is megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák.

    2025. máj. 4.
    KSZC
    Búcsúznak a végzősök

    Búcsúznak a végzősök

    Megkezdődtek a ballagások a Kaposvári Szakképzési Centrum intézményeiben is. A végzősök április 30-án és május 1-jén búcsúznak iskolájuktól.

    2025. ápr. 29.
    Varga Katalin


    KIMIKK
    Digitális Közösségi AlkotóműhelyFestoKaposvári VizsgaközpontMagyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal: NSZFHSomogyi Kereskedelmi és IparkamaraVIDEOTON Elektro-PLAST Kft
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Kaposvári Szakképzési Centrum

        7400 Kaposvár, Fő utca 65.

      • Telefon: +36 (70) 400 2554

        E-mail: info@kszc.hu

        OM azonosító: 203027

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001287/2015


      2025Kaposvári Szakképzési Centrum