Hírek
KSZC
Közösség, szakma, élmény – sikeres turisztikai verseny a NASZI-ban
Sikeresen lezajlott a Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskola által szervezett II. Turizmus–vendéglátás ágazati verseny április 16-án.

Az ágazati vizsgára felkészítő megmérettetést második alkalommal hirdette meg az intézmény a turizmus–vendéglátás ágazat 9. évfolyamos tanulói számára. A verseny során a diákok gyakorlati helyzetekben, az ágazati vizsga feladataihoz hasonló körülmények között próbálhatták ki tudásukat.

A versenyen a KSZC négy, vendéglátóipari képzést nyújtó iskolája vett részt: a Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola, a Jálics Ernő Szakképző Iskola, a Barcsi Szakképző Iskola, valamint házigazdaként a Nagyatádi Szakképző Iskola. Az intézményeket négyfős csapatok képviselték, a versenyzők pedig az ágazati vizsga egy-egy részterületét jelenítették meg: cukrász-, szakács- és pincérfeladatokat oldottak meg, illetve turisztikai prezentációt készítettek.

A program a NASZI aulájában kezdődött, ahol a résztvevők egy Kahoot!-kvíz segítségével mérték össze elméleti tudásukat. Ezt követően a vendéglátó-ipari kabinetben zajlottak a gyakorlati feladatok: bemutatták turisztikai prezentációikat, elkészítették a vizsgaételeket és süteményeket, amelyeket a szakmai zsűrinek fel is szolgáltak. A versenyzők munkáját Pál Marietta (turisztika), Cserti László (pincér), Porció Tímea (cukrász) és Angyal Richárd (szakács) értékelte.
Az eredményhirdetésen valamennyi csapat oklevélben és jutalomban részesült, emellett minden szakterület legjobb versenyzője átvehette a Kaposvári Szakképzési Centrum különdíját.

A zsűri pontozása és az elméleti teszt eredményei alapján az alábbi sorrend alakult ki:
1. hely: NASZIasztok (Nagyatád)
2. hely: TurMix Team (Kaposvár)
3. hely: Jálics iskola (Kadarkút)
4. hely: Tányérvarázslók (Barcs)
Köszönjük az esemény támogatóinak felajánlásaikat: Nagyatád Város Polgármestere, a Tesco Hipermarket Nagyatád, a G-Team 2006 Bt., a Kronell Kft., a Kaposvári Szakképzési Centrum, valamint a Nagyatádi Szakképző Iskola oktatói közössége.
Köszönjük továbbá a Pizza Dolo és a Vencel Étterem felajánlásait is.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Ünnep és búcsú: ballagások a Kaposvári Szakképzési Centrumban
A Kaposvári Szakképzési Centrum közel nyolcszáz diákja ballag el ezekben a napokban.
Varga Katalin

Eötvös-sikerek a ZIEHL-ABEGG ágazati versenyen
Kiváló eredményeket értek el a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium diákjai a II. ZIEHL-ABEGG ágazati versenyen.

Megújult a Dráva-part emlékpadja
A fenntarthatósági témahét keretében különleges értékmentő projektet valósított meg a Kaposvári SZC Barcsi Szakképző Iskola.
Varga Katalin


