Egyszer azt mondtad, hogy azért kezdtél el az elektronikával és a távközléssel foglalkozni, mert gyermekként nagyon érdekelt, hogyan kerül Kudlik Juli a televízióba. Valójában mi indított el ezen a pályán?

Mindig kíváncsi gyerek voltam. Korán felfedeztem, hogy jó a kézügyességem, és kerestem azokat a tevékenységeket, amelyekben ezt hasznosíthattam. Rengeteget olvastam, kísérleteztem. Például babot csíráztattam, nem azért, mert mezőgazdász akartam lenni, hanem mert lenyűgözött, ahogyan egy apró magból növény fejlődik, majd termést hoz.

Később a technika kezdett érdekelni, elsősorban a különböző szerelhető fémépítő készletek. Elvarázsolt ez a világ, sok örömet okozott. Tizenkét éves koromban, a házunk átépítése során találtam egy transzformátort, egy darab vezetéket és egy izzót. A transzformátor tekercsei teljesen magukkal ragadtak, onnantól kezdve mindenhol a hasonló dolgokat figyeltem.

Majd jött a következő szint. A mai napig emlékszem arra a villogó kerékpárlámpa-kapcsolásra, amelyet egy technikakönyvben találtam. Akkor még nem értettem pontosan a működését, mégis el tudtam készíteni. Utólag látom, mennyire jól volt felépítve a feladat, és mennyire illeszkedett a gyerekek gondolkodásmódjához. Érdekes módon ma is gyakran visszanyúlok ehhez a példához az oktatás során.

Innen már egyenes út vezetett az elektronikai pályára?

Tulajdonképpen igen. Ekkor kezdődött az a folyamat, amikor szinte minden érdeklődésem az elektronika köré szerveződött. Egyre több ismeretet szereztem, egyre mélyebben foglalkoztam a témával. Édesapám műhelyében sok mindent elkészíthettem saját kezűleg, így nemcsak a műszaki működés, hanem az esztétikus kivitelezés is fontossá vált számomra.

Hogyan kerültél a híradástechnika világába?

Ez az érdeklődés 1991-ben teljesedett ki, amikor diáktársammal, Cserjés Andrással elindítottuk a Zöm Rádiót, Magyarország első kalózrádióját. Rövidesen Bíró Károly és Kun Zoltán is csatlakozott hozzánk. Akkoriban olyan technikai megoldásokat alkalmaztunk, amelyek sok tekintetben megelőzték korukat.

Később a sorkatonai szolgálatom során is rádiófrekvenciás környezetbe kerültem. Lokátorállomás-váltásparancsnokként a mikrohullámú technikával foglalkozhattam, és rengeteget tanultam a szovjet fejlesztésű rendszerekről. Ezek a berendezések rendkívüli körülmények között is megbízhatóan működtek, és sok közülük ma is üzemképes.

Oktatóként milyen kihívásokkal találkozol a fiatalokkal kapcsolatban?

Mivel az én pályaorientációm és pályamotivációm megalapozott volt, így a pályaválasztásom is egyértelmű lett, ezért tanultam a gépészben az ipari elektronikai technikusi szakmát. Szerencsém volt e-tekintetben. Ez adja a tanári pályám egyik kihívását is, hiszen ezt a motivációt kell a bizonytalan, tizenéves fiatalokba átültetni. Nos, ez nem mindig sikerül, főleg akkor, ha nem megfelelő a fiatal pályaválasztása. Egy oktatónak azonban nem elég kiváló műszaki szakembernek lennie. Pedagógusként is jelen kell lennie. Ismernie kell a fiatalok motivációit, rendelkeznie kell szakmai történetekkel, tapasztalatokkal, amelyekkel megszólíthatja őket, és közben szakmailag is naprakésznek kell maradnia.

Mitől válik valaki jó szakmai oktatóvá?

Azt gondolom, hogy a jó szakmai oktató először maga is megélte a szakmáját. Vannak saját tapasztalatai, vonatkozó történetei, sikerei, kudarcai és humora. Így a tanórán már nem a szakmai tartalomra kell koncentrálnia, hanem arra, hogy a diák valóban megértse és befogadja azt.

Huszonkét év oktatási tapasztalat után számomra már természetes, hogy ugyanazt a témát másképp kell bemutatni egy általános iskolásnak, egy szakképzős- vagy technikumi tanulónak és egy egyetemi hallgatónak. Az oktatás lényege nem csupán a tudás birtoklása, hanem annak felmérése is, hogy ezt hogyan tudom minél jobban átadni. Emellett lélekben meg kell érkezni az adott helyszínre. Lehet az akár óvoda, általános iskola, szakképző iskola, technikum, vagy egyetem. Görcsök nélkül kell jelen lenni. Ez egyfajta intuitív utazás.

Működhet jól egy oktató úgy, hogy közben már nem dolgozik aktívan az adott szakmában?

Igen, de csak akkor, ha megmarad benne a szakmai kíváncsiság és az érdeklődés. A folyamatos tanulás elengedhetetlen. Ezt egy Alcuin és egy Seneca gondolat összegyúrásával tudnám szemléletessé tenni: „Tanulj, hogy taníthass, azért, hogy tanítva tanulj!“ Ha megvan bennünk a szakmai alázat,  és az igény a tudásunk folyamatos frissítésére, valamint a tanuló növelésére, akkor sikeresek lehetünk oktatóként.

Mit tartasz a legfontosabbnak a diákokkal való munkában?

Soha nem szabad címkéket ragasztani a fiatalokra. Az oktatói pálya ott ér véget, amikor azt mondjuk valakire, hogy „ilyen” vagy „olyan”. Ezzel ugyanis lemondunk róla.

Gyakran mondom a diákoknak, hogy legyenek türelmesek egymással. Lehet, hogy valaki még nem találta meg a helyét, de ettől még kiváló szakember válhat belőle. A társadalomban mindenkinek megvan a maga szerepe, és sokszor idő kell ahhoz, hogy valaki rátaláljon arra az útra, amelyen igazán sikeres lehet.

Mikor derül ki, hogy egy tanuló jó pályát választott-e?

Általában egy év után már jól látható, hogy a választott szakma mennyire illik hozzá. Az elektronika vagy a gépészet területén például fontos a kézügyesség, az anyagokkal való munka iránti affinitás, de ugyanilyen lényeges a matematika, a fizika és a logikus gondolkodás.

Ha kiderül, hogy valaki mégsem a megfelelő területen van, az első év végén viszonylag könnyű irányt váltani, akár ágazaton belül vagy a szakképző és a technikum között, de lehet más úton is elindulni. Nem szükséges éveket eltölteni egy olyan pályán, amely nem illik az adottságaihoz vagy az érdeklődéséhez.

Találkoztál olyan diákkal, aki eleinte reménytelen esetnek tűnt, mégis sikeres lett?

Igen, több ilyen történetem is van. Az egyik tanuló sajátos nevelési igényűként, számos „címkével“ érkezett hozzánk. Az alapvető matematikai fogalmakkal is nehézségei voltak.

Azt mondtam neki: próbáljunk meg együtt kilépni ezek mögül a „címkék“ mögül. Tanórákon kívül, elkezdtem rendszeresen foglalkozni vele. Beszélgettünk, fejlesztettük a szövegértését és a gondolkodását. Lépésről lépésre haladtunk előre, később mérnök vált belőle.

Ez a történet is azt bizonyítja, hogy sokszor nem a képességek hiányoznak, hanem valamilyen korábbi elakadás akadályozza a fejlődést. Ha a fiatal partner ebben a folyamatban, és képes napról napra meghaladni önmagát, akkor rendkívüli eredményeket lehet elérni.

Ha valaki ki tudott teljesedni, sőt meghaladta önmagát, az felnőttként is egyre többre sarkallja majd. Egy villanyszerelő bizonyítvány csak az első lépés. Később lehet új szakmákat, mesterlevelet és technikusi végzettséget szerezni, amellyel a mérnöki diplomáig is el lehet jutni. A legfontosabb, hogy megmaradjon a fejlődés igénye.

Mit üzennél a pályájuk elején járó oktatóknak?

Talán Szent Ágoston gondolatát idézném: „Benned is égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban.” Az oktatás lényege ugyanis nem pusztán a tudás átadása, hanem az érdeklődés felkeltése. Ha bennünk megvan a lelkesedés és a hit abban, amit csinálunk, akkor ezt a lángot a fiatalokban is képesek leszünk meggyújtani.