Hírek
Varga Katalin
A technológia és a fiatalság lehet a megmentő?
Koleszár Tibor a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikumban végzett programozó és könyvelő szakon, 1998-ban.
Már az iskolából kilépve vállalkozást alapított, és ma egy olyan céget vezet, amely egyedi projekteken dolgozik, többek között a klímaváltozás hatásainak enyhítésére szolgáló „okosbójákat” fejleszt és állít elő.
Hogy emlékszik vissza a Noszlopyban töltött évekre?
Jó emlékeim vannak innen. Gyorsan kiderült, hogy jó érzékem van az informatikához, hiszen már diákként a Közgaz rendszergazdája voltam. Az osztálytalálkozókon még ma is jókat nevetünk rajta, hogy hányszor kopogtak magyar órán az ajtón, hogy elkérhetjük-e a Tibit, mert van valami probléma a szerverrel.
Egy szerencsés véletlennek köszönhetően az első nyári gyakorlatomat egy nagyon pici betéti társaságnál töltöttem. Ez az internet hajnala volt. Itt olyan munkákba csöppentem bele, ami teljesen beszippantott, így iskola mellett ott maradtam dolgozni. Tulajdonképpen ott és akkor meg is pecsételődött a sorsom, hiszen 30 éve az informatikával, az internettel dolgozom.
Nehéz volt összeegyeztetni a tanulást és a munkát?
Az utolsó két évet a középiskolában úgy nyomtam le, hogy reggel 8-tól délután 2-ig suliban voltam, majd este 8-9-ig az irodában dolgoztam. Ahogy leérettségiztem, rögtön meg is alapítottam a kis cégecskémet. Internet köré épülő szolgáltatásokkal foglalkoztunk, amely akkoriban nagyon ritka tudás volt. Ennek köszönhetően rengeteg állami és külföldi cégnek dolgoztunk. Volt ennek egy – a szó szoros értelmében vett - nagyon jó közösségi oldala is. Mivel Magyarországon annyira kevesen foglalkoztak még ezzel, mindenki ismert mindenkit, így nagyon jó közösség alakult ki. Gyakran kirándultunk, sütögettünk együtt. Akik itt voltak, most a legnagyobb magyarországi cégek rendszergazdái, informatikai vezetői. Nyugodtan mondhatjuk, hogy 15 és 21 éves koromig egy rendkívül intenzív időszakot éltem.
Egyetemi szinten is folytatta a tanulmányait?
A szüleim nagyon presszionáltak arra, hogy tanuljak tovább, pláne úgy, hogy középiskolásként számos országos versenyen voltam, és a szakirányú egyetemekre felvételi mentességem is volt. 21 éves koromban beadtam a derekamat, mert egy picit elfáradtam. Az volt a tervem, hogy nappali tagozatos hallgató leszek, és ez nagyon jó lesz nekem, csupa nyugodtság és béke. Programtervező matematikusnak tanultam Debrecenben. Azt vártam az egyetemtől, hogy mint a filmekben, itt a fiatalok egymásra találnak és megalapítjuk például a Google 2-t, de szembe jött a valóság. Sajnos akkor az egyetemi oktatás nem tudott lépést tartani az informatika fejlődésével. A matematikát viszont rendkívül magas színvonalon tanították, olyan tanáraim és csoporttársaim voltak, hogy időnként nem értettem, milyen nyelven beszélnek. Ott jöttem rá, hogy mi a különbség a számtan és a matematika között. Viszont az én szakmámban a matematikának ilyen mértékű ismerete nem szükséges. Egy évig bírtam, mert az egyetem mellett is dolgoztam, nem tudtam kiszállni, így abbahagytam a tanulmányaimat.
Mivel foglalkoztak ezekben az években?
Abban az időben szoftvereket fejlesztettünk, természetesen elsősorban olyanokat, amelyeknek valamilyen módon köze volt az internethez. Amikor hazajöttem az egyetemről, együtt dolgoztunk többek között a Kometával, így ismertük meg, mint rendszergazdát Szemző Andrást, akivel azóta nagyon jó barátok lettünk. Együtt
különböző projektekkel kezdtünk el foglalkozni. Az ő édesapja akkor mezőgazdasági pilótaként dolgozott, és megkért minket, hogy segítsünk a repülőgépekről ledobott rókavakcinákat naplózni, hiszen ezek gyógyszerek, tehát ezt szigorúan számon kell tartani. Ez egy nagyon izgalmas munkának bizonyult, hiszen a vakcinák ebben az esetben mozogtak, forogtak. Ekkor kezdett el érdekelni minket a szoftver mellett az, ami mögötte van. Ezzel a projekttel egy új korszakot indítottunk.
Mit jelentett ez az új korszak?
Ekkor alapítottuk meg az ESH Kft-t, amellyel speciális ipari problémákra kerestünk megoldást. Tehát olyan termékeket kezdtünk gyártani, amelyekbe az egyedi tervezésű szoftvereken túl beletartoztak az áramkörök, a mechanikák. Az egyik projekt hozta a másikat, a másik hozta a harmadikat. Az elmúlt 20 évben rengeteg különböző területen dolgoztunk, többek között az egészségügynek, a filmiparnak, bankoknak és mi készítettük a MÁV jegykiadó automatáit is.
A Covid után egyre inkább látszódott az energiaválság, a világgazdaság átrendeződése. Ebben a gazdasági helyzetben a gazdaság szereplői a túlélésre kezdenek berendezkedni, így a fejlesztéseket kezdik elengedni. Így kezdtünk el saját projektekben gondolkodni.
Ilyen az okosbója is.
Három éves korom óta a víz központi téma az életemben. Horgászom, vitorlázom, úsztam, kajakoztam. A WALISE mint név, tizenegy éve van meg bennem, és gyakran gondolkodtam azon, hogy lehetne vízminőséggel kapcsolatos fejlesztéseken dolgozni.
Egymásra találtunk egy egyetemi oktatókból álló tudós csapattal. Így indult az egész okosbója rendszer, ami aztán azóta nem csak egy bója, hanem sokkal több ennél, hiszen számos eszköz és egy konkrét rendszer van mögötte. Több mint három éve vannak kint eszközeink.
Pontosan mit csinálnak a Walise-bóják?
A klímaváltozás következtében nagyon hosszúak az aszályos időszakok, miközben a csapadékos időszakok nagyon rövidek és intenzívek, tehát egy teljesen más vízi ökoszisztéma állt elő. Ehhez hozzájönnek az emberi tevékenység okozta vízszennyezések. Tehát a korábbi halgazdálkodási módszerek már nem működnek. A kevés csapadék, a tápanyag túlhalmozódás és a magas hőmérsékletek következtében a vízhőmérséklet emelkedik, ez egyrészt az őshomos halainkra nézve nem túl jó, másrészt a zöldalgáknak ez egy kiváló táptalaj, amely éjszaka nem fotoszintetizál, hanem elvonja az oxigént. A Walise bójában az a hatalmas innováció, hogy nem egyszerűen megmérünk egy paramétert a vízben, hanem a teljes vízoszlopban, tehát a víz különböző rétegeiben folyamatosan mérjük az adatokat. A folyamatos mérések következtében nagyon jól láthatók a trendek, és csökkenteni tudjuk a természetes vizeknek a terhelését, például a túletetés elkerülésével. Emellett a rendszerünkkel automatizálni tudjuk a vezérlést, tehát a levegőztetőt, a szivattyúkat kezeli, ezzel csökkenti az emberi tévedés lehetőségét, így növelve a termelésbiztonságot. Magyarország mellett vannak bójáink Szerbiában, és most nyitunk az európai piac felé.
Láthatóan ez a fajta innováció nem csupán üzlet, hanem a szívügye is.
Én hiszem azt, hogy a technológia nem az ellenségünk, és hogy nem kell szétverni, mint az ipari forradalom idején a szövőszékeket. Tudjuk, hogy amit most az emberiség csinál, az nem fenntartható. Biztos vagyok benne, hogy végül a technológia fogja megmenteni a világot, amennyiben és úgy és arra használjuk, amire való. Nem a gépeken, az interneten, vagy az okostelefonokon kell változtatni, hanem az ezekhez való hozzáálláson. Nem úgy kell néznünk a világot, mint ötven éve, mert az oda vezet, ahol most tartunk.
Mit üzen azoknak a diákoknak, akik most tanulnak informatikát?
Elsősorban azt, hogy szakosodjanak, hiszen ma már rendkívül sokrétű ez a terület. Ahogy az orvosoknak is megvan a maga szakterülete, a jó informatikusoknak is. Én hiszek a fiatalokban. Az idősebb generációk hozzáállása nem fenntartható, látjuk hova vezet gazdasági és társadalmi szinten is. Mi egyre többet akarunk, folyton rohanunk, dolgozunk. Hiszem, hogy a fiatalok, a „z” és az „alfa” generáció meg tudja fordítani ezt a trendet, és ezzel megmentik a világot.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Z-k és alfák fejlődése az oktatásban és a munka világában
Hogyan vezessük a TikTok-generációt a kattintások világából a karrier útjára? – Többek között erre kerestük a választ a harmadik alkalommal megrendezett Somogy vármegyei szakképzési konferencián.
Varga Katalin
Újraalkottuk a Parlament épületét
A Kaposvári Szakképzési Centrum mind a tíz iskolája belefért az időkapszulába, amelyet a Lamping József Technikum és Szakképző Iskola udvarán helyeztek el szeptember 29-én.
Varga Katalin

Számolj a jövővel!
A Kaposvári Szakképzési Centrum 10 éves fennállása alkalmából kétfordulós matematika csapatversenyt hirdetünk általános iskolák 7–8. évfolyamos tanulói számára.
KSZC